Kultúra

Koldus és királyfi Soroksáron

2018. szeptember 29.
szombat 11:00 KOLDUS ÉS KIRÁLYFI
mesemusical 2 felvonásban

Történt egyszer Angliában, London városában, hogy egy időben született két fiúgyermek. Az egyik a koldus tanyán, a másik a királyi palotában, ám sorsuk a véletlenek folytán egy időre összefonódik.

Az egyik oldalon a szegény koldus fiú Tom, aki szomjazza a tudást, hogy ki törhessen szomorú sorsából, a családját ütlegelő, részeges apa, aki csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem válik gyilkossá. A megfélemlített anya, aki csak fia boldogulását próbálja segíteni, eltűrve brutális férje erőszakos viselkedését.

Lássuk a másik oldalt: a jólétben, gazdagságban élő Edward herceg, akinek apja az iszákos, rettegett VIII. Henrik király, aki bár Őt nem fenyíti meg tevőlegesen, de fia ugyan úgy tart tőle, mert változó kedélye őt is utolérheti, mint eddig sok embert a környezetében.

A véletlen összehozza a két fiút, akik úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás.

Ezt kihasználva ruhát cserélnek egymással, s ekkor kezdődnek igazán a bonyodalmak.

Mi lesz a királyi gyermekkel, aki belekerül az élet „sűrűjébe”? Hogyan tudja túlélni azt a közeget, ami számára eddig teljesen ismeretlen volt?

A palotában maradó koldus fiú, akinek szembe kell néznie „királyi apjával”, csak a saját józanságában és abban bízhat, hogy mindenki bolondnak hiszi, mert ha leleplezik, akkor bitóra kerül, pedig Ő nem tehet semmiről.

A király halála szembesíti azzal a ténnyel, hogy vállalnia kell a megmérettetést, és minden áron el kell kerülni, hogy idő előtt kiderüljön kiléte, mert az, talán az egész ország vesztét is okozhatja.

Azzal, hogy a furcsa véletlen folytán olyan helyzetbe került, melyről nem is álmodott, talán okos döntéseivel még segíteni is tud, és remélheti, hogy sikerül megtalálni az igazi trónörököst, és érvényesítheti Andrew atya tanítását:

„hogy a király törvénye, csakis az igazság törvénye lehet!”

Jegyfoglalás

Facebook Comments

Szólj hozzá!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  Subscribe  
Visszajelzés