Az őr segítségével lopott egy áruházból

A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki egy soroksári áruházból az ott dolgozó biztonsági őr közreműködésével közel fél millió forint értékben lopott többek közt műszaki cikkeket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt folytat eljárást a 39 éves budapesti F. Norbert és társa, a 43 éves gyáli G. Endre ellen.

A nyomozás adatai szerint F. Norbert azzal kereste meg régi ismerősét, G. Endrét, hogy segítsen neki különböző cikkeket ellopni abból a soroksári áruházból, ahol G. Endre biztonsági őrként dolgozik. A megállapodás szerint a férfi 2019. június 21-én egy bevásárlókocsival bement az áruházba, majd felpakolt a kocsira egyebek mellett hat ventilátort, fúrógépeket, trambulint, kisebb szerszámokat, majd a pénztárt megkerülve a kocsit kitolta a biztonsági szolgálatnál úgy, hogy azt az őr nem ellenőrizte.


A Felderítő Főosztály nyomozói a férfit és a biztonsági őrt a helyszínen tetten érték és elfogták, majd a rendőrök a két férfi lakásán tartott kutatás során több olyan tárgyat is lefoglaltak, melyek F. Norbert és G. Endre együttműködéséhez köthető korábbi lopásokból származhatnak.

A BRFK XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a két férfit lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. ​

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .