Ősbemutatóval és kamarakoncerttel köszönti a zene világnapját a MÁV Szimfonikus Zenekar

Budapesten ősbemutatóval, Bölcskén pedig kamarazenei koncerttel köszönti a zene világnapját október 1-jén a MÁV Szimfonikus Zenekar.

    Fülep Márk Vuk című művének ősbemutatója a MÁV Szimfonikus Zenekar Unokák és Nagyszülők koncertsorozatában hangzik el délelőtt 10 órától Paul Marsovszky vezényletével a margitszigeti Kristály Színtérben – közölte a zenekar az MTI-vel.
    A mintegy 45 perces zenemű Fekete István Vuk című regénye nyomán íródott. A kompozíció hangulatában igyekszik illusztrálni a cselekményt, a történetet instrumentális előadásban visszaadni. A zeneműben idézetek nem szerepelnek, a szerző az inspirációit zenében fejezi ki. A narrátor Székely Edit zenepedagógus és fuvolaművész, a MÁV Szimfonikusok társulatának tagja, aki tételenként segíti majd a zene megértését.
    A bölcskei Szent András Kastélyban Mozart Egy kis éji zene, Johann Christian Bach Sinfonia Concertante és Mozart B-dúr szimfónia című műve szólal meg Farkas Róbert vezető karmester dirigálásával.
    A műsorban a MÁV Szimfonikusok hangszeres művészei, Pintér Dávid hegedűművész, koncertmester és Rózsa Richárd szóló csellista lép színpadra.     A kamarakoncertre előzetesen regisztrálni kell az info@szentandraskastely.hu címen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .