Hírek

Megszületett az ítélet két éves kisgyermek ügyében

Honlapszerkesztés Budapest

Arold Péter

Az eset még februárban történt és az index.hu is beszámolt róla. Egy 2 éves kisgyermek hiányos ruházatban, egyedül kószált agy forgalmas főút mellett.

Az Index megkereste akkor a rendőrséget, ahonnan azt a választ kaptuk, a gyerek apja önként ment be a rendőrségre, miután a környéken lévő szemtanúktól megtudta, hogy a fiát bevitték a rendőrségre. Az apát kiskorú veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

Az ügyészségi vizsgálat a következőkre jutott.

A nem kellően gondos, és otthon leittasodó férfi ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott – a 43 éves családapa – 2020. február 18-án, a délutáni órákban XXIII. kerületi otthonában tartózkodott a felügyelete alatt álló három kiskorú gyermekkel. A férfi ittas állapotban került, és a lakáshoz tartozó társasházi udvaron dohányzott. Mivel nem figyelt eléggé, így a kétéves gyermeke – nem megfelelő ruhában és cipő nélkül – kiment a lakásból, és a közös udvarról. A kiskorú átkelt egy szerviz úton és a helyiérdekű vasút pályáján, majd a Grassalkovich út melletti útpadkán egy autós észlelte és a gyermek segítségére sietett. A vádlott nem kellően gondos magatartásával a szülői felügyeleti jogából adódó kötelességét súlyosan megszegte, mellyel kiskorú gyermekét veszélyeztette.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság előtt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – a bűncselekményt beismerő és megbánó – vádlottal szemben szabjon ki végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést.

A kerületi ügyészség – mivel annak törvényi feltételei fennállnak, és az a járványhelyzetre figyelemmel különösen is indokolt – indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, büntetővégzésben határozzon az ügyben.

Ezt is olvassa el!
Újabb földutakat számolnak fel a kerületben is

A XXIII. kerületi beruházás a HE-DO Kft. munkájával valósul meg. Nyolc darab útszakasz kap szilárd burkolatot és felszíni csapadékvíz elvezetést Read more

Norbit is kihallgatják

Arold Péter A fitneszgurut is kihallgatják a Soroksáron évekkel ez előtt meggyilkolt futónő ügyében. A Blikknek nyilatkozó ügyvéd a következőket Read more

Érdekel minket a Te véleményed is!

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .